2012. november 22., csütörtök

Újból ünnepeltünk...

Október 28-án Kalotaszentkirályon hálaadó ünnepélyen vettünk részt. Tizennyolcan érkeztek Szeghalomról és Berettyóújfaluból Gál Lajos lp. testvérrel. Örültünk az együttlétnek, mivel saját átéléseikről tettek bizonyságot a vendég testvérek, és jó volt mindenben látni Isten hatalmát és kegyelmét. Méltó a mi Urunk a hálára mindenért !

  
Szeretetvendégség
November 4-én Angliában voltunk. A Felixstowe-i Gyülekezetben is részt vehettünk. Felejthetetlen lesz mindig számunkra az, hogy az első éneket ,,Feltámadt Hős, oh dics neked..." fennállva énekelte az egész gyülekezet, közös karban és hat versszakával. Gyönyörű volt, a földön már szebb nem is lehet !








November 18-án Tordán keresztségi ünnepélyen voltunk, ahol öt fehérruhás tett bizonyságot hitéről. A vendég lp. Novák Zsolt tv. volt Gyergyószentmiklósról. Csodáltuk az odaszánt életét és hűségét Istenhez. Sok megtapasztalásban van része az Úr munkájában, jó volt hallani belőle néhányat. Mindenkit buzdított imádkozó és odaszánt életre, figyeljünk a Szentlélek vezetésére, és legyünk Krisztus bizonyságtevő gyermekei. Nagyon sok lelki áldásban volt részünk, segítsen az Úr, hogy az elhangzott Ige legyen gyümölcsöző a mi életünkben !

Tordai Magyar Baptista Imaház


Novák Zsolt lp.

Székely Béla lp., Rajna Ottó lp., és Novák Zsolt lp. testvérek mondtak áldást kézrátétellel



2012. október 18., csütörtök

Bemerítés Kémeren

Isten kegyelméből az elmúlt vasárnap Kémeren lehettünk. Nagyon szép és áldott ünnepünk volt, délelőtt bemerítés és délután hálaadó ünnepély. Jó volt látni a szép új imaházat, és azt, hogy a testvérek mennyire összetartanak és áldozatkészek úgy az anyagiakban, mint a lelkiekben. Látni lehet, hogy hűségesek a gyülekezethez és az Úrhoz. Jó volt hallani élő bizonyságtevéseket az újonnan megtértektől. Felemelő volt számunkra a gyerekek szolgálata, az ifjúság, a zenekar és az énekkar szolgálata. Kívánjuk Isten áldását továbbra a testvérek életére és az új tagok életére egyaránt. Mindenért Istené legyen a hála és a dicsőség!
A négy fehérruhás

Délután Hálaadó ünnep

Az új imaház kivülről... fúvóskar fogadta az érkezőket...

A gyerekek szolgálata...

Az ifjúság szolgálata...

Az új imaház belülről...a zenekar szolgálata...

2012. június 12., kedd

Női csendesnapok a Hargitán

Csoportkép

Lelkipásztorfeleségek 

A kápolna előtt...





MOTTÓ : Tanúljunk együtt ! Tit. 2. 1o v.
Istennek legyen hála, hogy újból elmehettünk a Hargitára, ahol, megtapasztaltuk a Kegyelem kiáradását !
 Együtt tanúlhattunk, idősek-fiatalok,hogy mennél inkább hasonlítson az életünk Krisztusra. Szomorú szivvel ismertem el, hogy mennyire híjával találtatom. De hála az Úrnak, hogy kezdhettünk újat és tovább tanúlhatunk a hitélet útján, míg a célba érünk. Segítsen erre minket a mi Urunk ! Ámen !

2012. május 14., hétfő

Házasok Konferenciáján voltunk

Felejthetetlen jó napunk volt Május 12-én Zilahon !
A mottó : ,, Jeremiás 33 r, 6 v. " A hűség kincseiről és áldásairól szólt az egész nap.
Giorgiov Adrián tv. arról beszélt, hogy...,,hogyan lehet egy jó házasság mégjobb ? ".Kihangsúlyozta a jó és erős házasság jellemvonásait. ODASZÁNÁS, NAGYRAÉRTÉKELÉS és a SZERETET KIFEJEZÉSE, a POZITIV KOMMUNIKÁCIÓ, EGGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ, LELKI JÓLÉT, KÉPESSÉG MEGBIRKÓZNI A STRESSZEL és KRIZISHELYZETEKKEL . A HŰSÉG megtalálható az odaszánásban, vagyis az elkötelezettségben.A helyes sorrend a házasságban áldozattal jár, de megéri, mert a család boldogsága többet ér, mint bármennyi pénz , vagy gazdagság.
Aztán Iván Imre tv. Balatonszemesről, nagyon hasznos tanitást tartott a HŰSÉG KINCSEIRŐL ! ,, A házasságban nem az a gond, hogy kevés az ismeretünk,hanem az, hogy keveset dolgozunk azon, hogy házasságunkat még boldogabbá tegyük ! Nagy felelősség a házasság.Isten rendelte el a házasságot, aminek az kell legyen a fő célja, hogy azzal Istent dicsőitsük .A hűség, mindig először Isten felé irányul. Ha hűséges vagyok az én Istenem iránt, akkor tudok igazán hűséges lenni az én társamhoz is ! A Zsidókhoz irt levélben irja, hogy ,, kitartással ( hűséggel ) fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. "
Sok szép ének is elhangzott Mike József tv. és felesége Adina vezetésével,...a kedvenc énekemet megemlítem ...,,Veled és feléd, egy életúton át, Veled élek, így szép a világ ! "Veress Efraim tv. vezette le a fórum beszélgetést. Nagyon jó kérdések voltak és hasznos válaszok.A többek közt Budai Evódia hozzászólását megemlitem...fontos, hogy tartsunk önvizsgálatot, mert az értékrend  csere is válthat ki hűtlenséget ! Amire nem is gondolnánk, ilyen alattomos módon is befurakodhat a házasságunkba a hűtlenség. Aztán  arról is szó volt, hogy még a hívő házasságot is megrongálhatja a vihar, de nem teszi tönkre. A jó alapokra épült...JÉZUSRA, épült házasság megáll mindvégig. Mégha néha lehangolódik is, próbáljuk újrahangolni...ápoljuk, hogy jó kapcsolat lehessen mindig a házasságunkban.Énekeltük, hogy ,, Légy mindhalálig hű, mint az Üdvözitő...".Nagyon gazdag  és áldott napunk volt. Hálásak vagyunk Istennek  az egész napért és a ZILAHI testvéreknek kedves vendégszeretetükért is.Az Úré legyen a dicsőség mindenért !!!
( fényképek a  Budai Evódia blogján  találhatók )

2012. április 2., hétfő

Virágvasárnapi gondolatok

Néhány gondolat...ami megragadott a Virágvasárnapi Igéből : ,, Zakariás 9. 9-17 ig. Örülj nagyon , Sionnak leánya,örvendezz Jeruzsálem leánya ! Imé, jön néked a te királyod : igaz és szabaditó ő : szegény és szamárháton ülő, azaz nyőstényszamárnak vemhén . " Eljött Jézus a Szabadító, hogy megváltson minket a bűn rabságából. Szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk.Minden okunk megvan az örömre. Még a problémák közepette is nagy a mi örömünk. A sátán sokszor el akarja venni az örömünket, el akar keseríteni külömböző okok miatt. De ne engedjünk neki, mert akkor elcsüggedünk és nem lesz erőnk győzni a kísértések felett ! Bízzunk a mi Urunkban, reménykedjünk Benne, mert ígéret van rá,, hogy a Serekek Ura megsegít, megoltalmaz minket és velünk lesz MINDEN IDŐBEN ! DICSŐSÉG AZ ÚRNAK !!!

2012. február 28., kedd

Mai Ige

A Mai Ige gondolataiból: ,,Éjszakai látás "...Ésaiás 45, 3. Dávid megtanulta, hogy nem számít, milyen sötét az út, Isten ott van, hogy vezessen minket. Felfedezte, hogy JOBB ÁTMENNI A VÖLGYÖN ISTENNEL,MINT A HEGYTETŐN ÁLLNI EGYEDÜL ! ,,Ha vizen kelsz át, én veled vagyok és ha folyókon, azok nem sodornak el. És.43, 2. Jó benne bízni és ígéreteire támaszkodni ! Tapasztalatból irom, hogy az övéit nem hagyja el ! Dicsőség Néki !

2012. február 14., kedd

Mai Ige

A Mai Ige elolvasása után, néhány gondolat nagyon megragadott és gondoltam, hogy leirom. ,, Megadom magam"...De a Te szavadra mégis...Lukács 5, 5. Nem gyengeség az,ha megadod magad Istennek, hanem bölcsesség. A megadást, engedelmességgel tudjuk bemutatni. Hogy nevezhetjük Jézust Urunknak,ha nem vagyunk hajlandóak Neki engedelmeskedni ? Lukács 6, 46 . Kérdezzük meg magunktól, hogy megadtuk-e teljesen magunkat Istennek ? Ha igen, akkor teljesen Rá bizom magam és nem az én akaratomat viszem véghez minden áron, hanem engedem, hogy Isten elvégezze a maga módján. Erre segitsen meg engem az Úr és mindannyiunkat.